28. A könyv
1. Definiáljuk a könyvet, mint olyat (az írás manifesztálódásának helye, ahol legyőzheti az elmúlást)
2. Faximile fogalma, abban alkotók
3. Művészkönyvek, ezek kiállításai
4. Az ex libris
5. Minikönyv és a világ legnagyobb könyve (magyar)
6. Saját kiadás, sőt, saját készítés
7. Miért van még mindig hatalmas mennyiségű könyv az internet korában?
 |
| Ingrid Dijkers képzőművészeti alkotásai a könyvet magát használják szobrászati anyagként |
A könyvkötés legnagyobb mesterei minőségi munkákat hagynak maguk után, a könyvespolcunk ékévé válik
Nekem minden
létező könyvterjesztés-fajta közül a legcsodálatosabb a mozgó könyvárus, aki
vándorként, vigécként, a hátán lévő kis polcokon cipelte a tudást, a szépséget
(A Kner Nyomda logójáról lehet ismerős ez a figura).
Minden tiszteletem
e megszállottaké, akik nem a kocsmák mélyén szenvelegtek, nem a gyárak mélyén
fásultak egész életükben, hanem a kultúra terjesztői voltak, hadat üzenve a
műveletlenségnek, önkezükbe véve az Ügyet. (Kelet-Ázsiában is volt ilyen a
nyomdászat kezdetén, sőt jóval előtte is, már Egyiptomban).
Egy kicsit
erről a városi tereket, udvarokat járó verklis jut eszembe. A nagy méretű
gépeken képek függtek, amiknek, ha elég sokan voltak, két zeneszám között
(szintén némi apróért) egy pálcával mutogatva elmesélte történetét. (Innen van
a képmutató szó eredete, aminek a jelentése eltorzult azóta, de
visszavezethető.) A képekhez nem volt szöveg, előadásmód kellett hozzá, harsogó
hang, mint egy rikkancsé. Így a közönség analfabéta tagjai is tudták, miről van
szó. (Csak a süketek és vakok jártak rosszul.) Nagy kár, hogy 1930-ban
betiltották a megélhetési tevékenységnek számító verklizést Magyarországon,
pontosabban már csak speciális fesztiválokon bukkannak fel, de akkor ellepnek
egy kisebb méretű várost. Könyvárusok pedig szekeres megoldásokkal kupeckednek
manapság. Kiskoromban könyvkupec szerettem volna lenni, akinek persze saját
papírboltja is van. Akkor mindig a kezem ügyében lehetne egy csomó jó könyv,
papír, festék, toll és ceruza!
Magát a könyvet
fizikai értelmében is lehet formálni, önfunkcióján túlléptetni, szoborrá
varázsolni, ez a könyvművészet. A könyv ekkor csak alapanyag, formázzák és
alakítják egy új idea kedvéért. Egyik kedvenc könyvművészem: Ingrid Dijkers,
valóságos installációkat készít könyvekből, és nem ő az egyetlen.
Az emberben
szükségképpen jelentkezett az az igény, hogy saját tulajdonát megkülönböztesse.
Billog, tulajdonpecsétek, már az ókorban ismertek. Az ex librisek a tulajdonos
nevét jelölték egy könyvben, eleinte a családi címerrel, ha nem volt nemes, más
díszítéssel. Eleinte nyomatok, manapság beragasztható matricák formájában. A
családi címer mellett a legismertebb ábra a tulajdonos portréja. Ez
értelmetlenné tette a lopást, mert csak a megrongálásával lett volna
eltávolítható, az pedig egyértelmű, hogy lopott könyv. A legtöbb ex libris
legfeljebb tenyérnyi méretű. Az ex libris latinul jelenti egy név mellett, hogy az ő könyvtárából való.
A világháborúban nagy könyvkészletek vesztek oda. 1948-ban elkezdék államosítani
az összes kiadót. 1952-ben egyetlen nap alatt 182 könyvesboltot zártak be. Lassú
volt az emelkedés, a hetvenes évek életszínvonala már megengedte az embereknek
a könyvtáruk bővítését. 1975-ben tripla annyi (kb. 7700) könyv tudott
megjelenni, mint 1938-ban, ezek mögött mind állami támogatás volt. 1980 után tovább
nőtt a kiadott művek száma, csak a terjesztés volt őskori. Pedig 1984-ben Budapesten
már 162, vidéken pedig 364 könyvesbolt működött, és más értékesítési formák
(pl. szortiment kereskedelem) is létezett. Ekkor előbb megtorpant, majd romlani
kezdett az életszínvonal. Az áremelkedés a könyveket is sújtotta. Eladhatatlan
készletek gyűltek fel, s a piac kedvezményes könyvvásárok tartására kényszerült,
ekkoriban még 10 magyar családból 7 könyvvásárlónak számított. Az 1990-es
rendszerváltozás után a könyvkiadók csaknem 100%-a magánkézbe került. A könyvforgalmazás
újfent lemaradt a privatizáció miatt. Viszont sok új kisebb könyvkereskedés létesült.
Működésüket azonban alapjaiban fenyegette az életszínvonal további romlása,
amely a könyvet vásárló értelmiséget és a középrétegeket is sújtotta. Egyes
kiadók megpróbáltak alkalmazkodni az újgazdagok igényeihez, s kiadványaikban egy
cseppet sem a tartalomra, mint inkább a külsőségekre törekedtek. Mások a nagy
mennyiségben eladható „művekre” pozícionálták be magukat. Az aluljárókban és az
utcákon, pályaudvarokon „banánosdobozok” megteltek politikai, szex- és szakácskönyvekkel,
valamint a ponyvákkal. Azok a kiadók és könyvkereskedők, akik viszont színvonalas
kiadványokkal foglalkoztak, bajba kerültek. Az ezredfordulón egyre többen az internetről
kezdtek rendelni, vagy átszokni rá. A mobiltelefon pedig minden addigitól
nagyobb kárt okoz. A könyvesboltok legújabb stratégiája létkérdés volt: ugyanolyan
sok újdonság van, mint eddig, de sokkal kisebb példányszámban, jobban
szétszórva. Sok könyv ezek közül egyszerűen nem ér annyit, amennyibe kerül, a
csillogás és ízléses tálalás válogatás nélkül kiterjed ostoba, félostoba és
tehetséges emberek könyveire.
Kapcsolódó témák:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése