Diplomamunka-leírás A koncepció természetesen kötődik a szakdolgozatomhoz is, ahogyan a már egyetem előtt elkezdett munkásságomhoz: párhuzamokat keresni és használni a kézírás és a képzőművészetek egyéb ágaival, melyek között a grafika foglal első (de nem kizárólagos) helyet. A kiállításanyagom 13+1 db A/3-as méretű műszaki rajzlap, melyekbe festékszóróval végezhető sablon fújásához szükséges mintákat vágtam. E minták elsősorban betű-alapúak (mindegyik tartalmazza), és olyan random ikonokat formálnak, melyekben a lokálpatriotizmus mutatkozik meg, némelyiket talán nem is érti, aki nem Miskolczon született. Mindez folytatása és betetőzése is illegális street-art tevékenységemnek, mert a sablonok a kiállításra már (egyszer!) használt állapotban kerültek: a kifújások egy miskolc-diósgyőri panel-tízemeletes tetején lévő liftaknák egymással szemben lévő falaira történtek, melyre semmiféle engedélyt nem kértem senkitől. Az ábrákon található formák: skíró (csapágyokon guruló tákolt, tipi
1. Mennyire vagyunk játékosak? Tudjuk-e mi az az ambigramma, anagramm, palindrom, stb.? 2. Képesek vagyunk-e mások soraiba olyat látni, amit még az írója sem? 3. Hogyan lesz a mi munkánk "új", törekszünk-e az újra, új-e egyáltalán, amit csinálunk, és mennyire fontos ez? 4. A keresztrejtvény analógiája 5. Látszólagos absztraktció Íme egy tipikus ambigramm: 180 fokkal elforgatva is pontosan ugyanazt látjuk. Kapcsolódó témák: Kalligráfia Képvers (vizuális költészet)
1. Kalligráfia történet 2. Mi a kalligramm, monogram-művészet, aláírások fajtái ill. esztétikája 3. Mai szerepe a szépírásnak Ez a díszes munka csak próba egy profi szkeccs-füzetében Monogramok, megrendelésre. Felhasználási helyük: leveleket lezáró pecsét. gyűrű, ékszerek mintája, textilek jelzése, stb. A latin betű díszítettsége a barokkban csúcsosodott ki, a felvezető folyamat a középkor változó esztétikai értékű próbálkozásai voltak. A szépírómestereknek léteztek külön szakkönyveik, melyekben a kalligrafikusan, tehát figyelemfelkeltően díszített betűik (pl. Palace Script, Varianta, Optima, vagy később a Reiner Script, stb.) csak szigorú szabályzatok sokaságával kerülhettek leírásra. Mindent megszabtak rajta, a dőlésszöget, az arányait, a magasságát, intenzitását, hogy mennyire nőhet ki a betűtestből, stb. Ez a végletes precizitásig hajszolás pont a kézírás szabadságától fosztott meg. Igaz, a végeredmény elképesztően gyönyörű, és ez annak ellenére sem zavaró, hogy az írója személyisé
Megjegyzések
Megjegyzés küldése